A B1 blog képes rovata



Női holttestet találtak egy kosárban a Duna parton

Az újságírók a gyilkosok nyomában

2015. augusztus 24. - Tardosj

Egy női holttestet találtak egy kosárban a Duna parton, hajnalban. A gyors rendőrségi szemle megállapította, hogy egy jólápolt, valószínűleg tehetős,, nem túl idős hölgy holtteste lehet.

A helyszínre nemckiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540468.JPGsak rendőrök, hanem újságírók is érkeztek, így pillanatok alatt elterjedt a gyilkosság híre.

Az ügy nem teljesen mai, 1914 januárjából való. Az áldozat, mint hamar kiderült, a Mágnás Elza névre hallgató Turcsányi Emília, Pesten, jobb úri körökben közismert hölgy volt.

Akit – mint az Tarján Vilmos újságíró, az Est tudósítójának a segítségével hamar kiderült  saját szobalánya és annak péksegéd szeretője gyilkolt meg. (Itt részletesebben is olvasható a történet.)

A maga korában nagy port felvert esetről most a Kiscelli Múzeumban van egy helyre kis kiállítás. Ami már csak azért is izgalmas, mert Mágnás Elza szeretője és kitartója egy bizonyos Schmidt Miksa nevű bútorgyáros volt, aki akkoriban a kiscelli kastélyt is birtokolta. Sőt, miután kedvesét meggyilkolták, éppen itt, az egykori kápolnában állított neki emléket. Most a múzeum újonnan megnyitott kiállítóterében, a templomtér északi és déli toronyszobájában látható a bemutató.

 

 

 

magnas_elza.png

Korabeli képes beszámoló a Kis Újság címlapjáról

 

kiscelli_muzeum_magnas_elza_magnas_elza_kiall_5.jpg

A két derék megtaláló persze azt hitte, valami kincsre bukkantak. Pedig csak egy utazókosárba gyömöszölt holttestre. 

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540469.JPG

A temetés hatalmas izgalmat okozott a városban. Facebook nem lévén, személyesen kellett kimennie annak, aki kíváncsi volt.

Mágnás Elza már életében közismert volt, brutális haláláról Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső, Bródy Sándor is írt. Az akkori lapok hosszan és nagy terjedelemben számoltak be az ügyről, temetésén állítólag több tízezren vettek részt.

Most, szerény belépődíj leszurkolása ellenében, megtekinthető a kiállítás – egy füst alatt a múzeum állandó tárlatával.

Persze a legpöpecebb maga az épület.

(Ja, és film is lesz a történetből hamarosan. Szász Attila Félvilág című filmje Köbli Norbert forgatókönyve alapján készült. Elzát Kovács Patrícia alakítja.)

És ha már itt járunk, nézzünk csak körül a Kiscelli Múzeumban

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540442.JPG

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540445.JPG

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540449.JPG

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540461.JPG

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540470.JPG

kiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540455.JPGkiscelli_muzeum_magnas_elza_p1540492.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://b1foto.blog.hu/api/trackback/id/tr487725780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2015.08.26. 01:07:57

Ennyire nem volt mit írni, hogy ezt az ezeréves vackot kellett index címlapra tenni?

Laszlo Bujaki 2015.08.26. 09:00:45

Kedves előző hozzászóló! Igen mindent el kell követni a múzeumunk népszerűsítéséért! Ön járt már nálunk?

szamaritánus 2015.08.26. 12:08:47

@Laszlo Bujaki: ilyen kattintásvadász szar helyre elvből nem mennék.

HgGina 2015.08.26. 15:16:48

@Laszlo Bujaki: a logikus gondolkodás és szövegértés látom, nem megy. Siralmas.
Egy múzeumot népszerűsíteni nem félrevezetéssel és hazudozással szokás. Sánta kutya effektus.