A B1 blog képes rovata



A legerősebb piac Mexikóban

A paprikásnál a kiszera méra bávatag

2015. december 07. - Tardosj

Az egész úgy kezdődött, hogy én még sosem jártam Mexikóban. Pedig ott most tombol a nyár, az emberek helyesek, a konyha finom, a tequila hívogató, ráadásul az útitársaság is felettébb exkluzív. Itt meg mi tart?

Ezért lementem a pucerájba és visszakértem az ott garazsírozott repülő szőnyegemet, innentől kezdve csak el kellett rajta helyezkednem, elmondani a varázsigét és

már hoppanáltam is Mexikóba.

És tényleg ott most jó az idő, a népek kedvesek és mosolyognak. Ha minden nagyon erős is, de finom. A tequilára éppen nem emlékszem, de ez a kedves útitársaság miatt lesz. Mindenesetre egy gyors körsétára elviszem magammal, aki jönni akar. Szép nagy ez a szőnyeg, elférünk rajta mindannyian.

19-02-pc151235_1.JPG

20-03-pc151236.JPG

Ocozocoautla de Espinosa

A mi kis falunkat egyszerűen Ocozocoautla de Espinosának nevezik és Chiapas államban található. Ott, ahol már keskenyedik a kontinens és a Csendes– és az Atlanti–óceán szinte olyan távolságba kerül egymástól, mint Balatonszabadi–Sóstótól Almádi. Kis túlzással persze. Mert hát az arányok mások.

Mexikóvárosból például egészen sokáig lehet autózni, míg ideérünk a nagy hegyeken keresztül. Jó ezer kilométer az út, különösen az eleje, a közepe és a vége izgalmas. Az eleje azért, mert autópályán haladunk és az autópálya mellett fiatalok és öregek rendeznek sajátos váltófutást, zarándoklattal összekötve.

Te mész, mit mész, száguldasz a fizetős autópályán. Szembe veled — igen, szembe veled, bár kétségtelenül a szélső sávban — pedig emberek futnak, Máriát vagy Jézust ábrázoló zászlókkal, fáklyákkal. A hőmérő 32 fokot mutat árnyékban, a kipufogógáz mindent ellep, a szél is fújja a homokot, ezek meg csak itt szaladgálnak a robogó kocsik között és különösebben nem is hozzák lázba a helyieket. Az út közepe pedig a hegyekbe vész, majd háromezer méter magasra kapaszkodunk fel, de nem csak mi, hanem a méretes kamion is, amely nem gyorsítja a forgalmat. Még szerencse, hogy elég sűrűk az útjavítások, ott úgyis meg kell állni.

21-04-pc151238.JPG

22-49-pc080150.JPG

23-44-pc110633.JPG

24-46-pc120789.JPG

25-35-pc151125.JPG

26-39-pc151154.JPG

27-41-pc151163_1.JPG

01-1-p1340124.JPG

02-2-p1340127.JPG

03-3-p1340129.JPG

04-4-p1340130.JPG

05-5-p1340134.JPG

06-6-p1340179.JPG

07-7-p1340180.JPG

08-8-p1340183.JPG

09-09-pc130897.JPG

10-12-pc130905.JPG

11-15-pc130924.JPG

12-16-pc151070.JPG

13-18-pc151080.JPG

14-19-pc151082.JPG

15-20-pc151083.JPG

16-22-pc151087.JPG

17-25-pc151093.JPG

18-27-pc151100.JPG

27-41-pc151163.JPG

Nézegetjük az utcán szembejövőket. A piaci árusokat, a pincért a vendéglőben, a pilótát a helyi repülőjáraton, a régészt, akinek kertjében négyezer éves szobor lapul, a taxisofőröket, akik csak igen ritkán csapnak be, a helyi mulatónegyed kézen fogva járkáló, csókolódzó férfijait, a kacéran visszamosolygó nagy fenekű hölgyeket — na szóval az embereket. És arra a felismerésre jutunk, amire ilyenkor mindig szoktunk. Hogy ugyan az emberek sokfélék, de azért mégiscsak mennyire hasonlítanak úgy általában egymásra. Már ha konkrétan nem is. Főleg nem a K–Európában megszokottakra. Leginkább azért, mert itt rád mosolyognak, kedvesek és megpróbálnak veled elbeszélgetni hosszasan. Amely tevékenységben az sem zavarja őket, hogy a társalgás egy korai szakaszában kiderül, mi egy szót sem tudunk spanyolul (na jó, köszönni meg italt kérni azért mégiscsak), ők meg általában nem nagyon beszélik a magyart.
Így aztán teljes lelki nyugalommal megkérdem a fűszerespultnál ülő hölgyet, hogy erős–e a paprika? Amire ő felel valamit kedélyesen. Erre én, hogy de nagyon erős? Erre ő jön, mire én: ajándékba lesz leginkább, de a gyerekek is szeretik, otthon meg nincs ilyen. Ő ezt elégedetten nyugtázza, bár egyes megérteni vélt szavakból arra következtetünk, hogy most éppen azt fejtegeti, a következő Marsra induló expedíció is visz magával chilit, különösen most, hogy már majdnem biztos, hogy van élet a Marson. Mire mi megköszönjük ez utóbbi információt és csak annyit teszünk hozzá, hogy a kiszera méra bávatag. Ebben maradunk.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1foto.blog.hu/api/trackback/id/tr838141316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.