A B1 blog képes rovata



Veszélyes emberek a Keletinél

Különösen agresszív, csak óvatosan

2016. szeptember 19. - jdesi

Az egyik gyűlölet-kisiparos, Bakondi György a minap a Keleti pályaudvar előtt többek között a következőket mondta:

"Egy évvel ezelőtt óriási, agresszív, nagyon komoly közbiztonsági veszélyt okozó tömeg táborozott a Keleti pályaudvarnál, ezért kellett lépnie a kormánynak, hogy garantálja a magyar és az európai emberek biztonságát."

A múlt természetesen azé, aki megműveli. 

Nem mintha a tények bármit is számítanának - hogy a magyar kormány szánt szándékkal intézte úgy, hogy rengeteg ember nem tudott továbbmenni a Keletitől, napokat kellett itt bizonytalanságban és méltatlan körülmények között eltölteni-, de ez mindegy is. Ám lessünk be az "agresszív" tömegbe egy pillanatra.

 

 

migrants_budapest_keleti_migration_hungary_2.jpg

migrants_budapest_keleti_p1540663.JPG

 

migrants_budapest_keleti_p1540675.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540684.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540686.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540699.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540711.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540737.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540785.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540794.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540809.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540820.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540823.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540826.JPG

migrants_budapest_keleti_p1540827.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1foto.blog.hu/api/trackback/id/tr4711717397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2016.09.20. 13:48:36

Nem kevésbé manipulatív, mint a király egyes, csak másképp.
Egy iskolába jártatok?

Zsoltbacsi 2016.09.20. 13:59:15

@InteriorLulu:
Tele van az oldaluk tenyszeru hazugsagokkal es ferditesekkel. Es nem en mondom ezt, hanem nyilvanos mindenki altal hozzaferheto unios/interpol/nemet es osztrak es sved belugyi stb statisztikak cafoljak. En elhiszem hogy orbanfobiajuk van, de azert legalabb ne olyan dolgokban hazudozzanak, amit percek alatt meg lehet cafolni.

gigabursch 2016.09.20. 14:06:42

@InteriorLulu:
S nekem elárulod?
Én nem írok blogot, talán még felnőtt se vagyok, de tényleg kíváncsi vagyok, hogy x millió paki mi a tetves .... fenét keres itt, mindenféle okmány nélkül?
Már az első határon valahol India környékén lábon kellett volna lőni őket. S átjöttek egy fél világon zavartalanul.
Ráadásul olyan telekommunikációs és informatikai eszközeik vannak, amik még a kezemben sem voltak fogdosós rendezvényen (értsd: szakkiállítás), nemhogy pénzem lenn rá.

Chris Lamb 2016.09.20. 14:16:28

@Zsoltbacsi: A ballibsiknek olyan hatalmas Orbán fóbiájuk van,hogy hagyták magukat belevezetni egy olyan csapdába amiből nincs kiút. Ráadásul ebbe a zseniális csapdába személyesen az ő fóbiájuk vezette bele őket. :) És minél jobban vergődnek ebben a csapdában annál jobban össze karcolják magukat. Van egy iciri piciri balos párt (Munkáspárt) amely vezetőjének (Thürmer Gyula) még nem ment el teljesen az esze. Pedig Ő se százas. Kijelentette: -Az október 2-ai szavazás nemzeti ügy,ezért megkérik szavazóikat (ami nem sok) hogy szavazzanak Nemmel. Ők igazán utálják a kapitalista Fideszt mint vér balos párt. Csak a Thürmernek az agyát még nem borította el az Orbán utálat.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 14:17:28

@gigabursch:
NEm fogja.
Pontosabban majd jon a mese, hogy szerencsetlenek eldatak mindenuket, hogy utra kelhessenek. Csak azt kerdezem, hogy megis kinek? Ki az a hulye, aki haboru kellos kozepen ingatlaonkat vasarolna?
Ezek a libsik meg egy mondaton belul is logikai ellentetbe kepesek keveredni.
Ugye azt allitjak, hogy szegenyeknek lebombaztak mindenuket, ko kovon nem maradt, a folddel tettek egyenlove, aztan meg azt, hogy mennyire porog az ingatlanbiznisz aleppo kornyeken.... :)
Es egyebkent ha lebombaztak, akkor mit adtak el?
Zavaros...

Zsoltbacsi 2016.09.20. 14:20:47

@Chris Lamb: Teljesen egyetertek azzal, amit irtal. Mondjuk azert Thurmer se semmi. A multkor lattam vele egy fel oras riportot. Fel oran at azt bizonygatta, hogy Eszak Korea milyen fasza hely. Szerinte barki odamehet vallalkozni, szeretettel varnak mindenkit :)
De azt mindenkepp becsulni kell benne, hogy kitart az elvei mellett, meg ha hulyesegek is.

Chris Lamb 2016.09.20. 14:26:42

@Zsoltbacsi: Szerintem ha lemondana a kádár nosztalgiáról és az Észak Korea imádattól könnyen szerezhetne szavazatokat (nem is kevese) a "balos" pártoktól,hiszen az ő szavazóik többsége is a hátuk közepére kívánja a migriket.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 14:27:34

@Zsoltbacsi: Ja, es szerinte nem azert vannak kinnt mindenhol az elozo diktatorok fenykepei, mert kotelezo, es egyebkent is pont azert diktatorok, hanem azert, mert a tavol keleti nepeknel ennyire tisztelik az oregeket :)

Chris Lamb 2016.09.20. 14:29:46

A Munkáspárt közleménye honlapjukról. A címe: Mi nem az Orbán kormányt támogatjuk,hanem a magyar népet védjük. www.munkaspart.hu/hirek/1114-mi-nem-az-orban-kormanyt-tamogatjuk-hanem-a-magyar-nepet-vedjuk.html

Márk_Márk 2016.09.20. 14:38:46

Ilyen aranyos 8-10 éves gyerekek szokták magukat felrobbantani Izraelben a buszokon.

Tündéri, nem?

pamut 2016.09.20. 14:39:10

@Jakab.gipsz:
te miről beszélsz szerencsétlen? :D a haverod bizonyságát adta hogy annyira elvett az eszét a gyűlölet hogy már képtelen a normális emberi gondolkodás minumimára is, már 5 éves kislányt is csak csürhének képes látni.

te pedig valszeg szintén ilyen vagy, ez a kommented azt bizonyítja hogy csakis a fidesz aljas propagandája alapján vagy képes gondolkodni, totálisan alkalmatlan vagy a normális gondolkodásra, az agyadat nem csak kimosták de le is darálták, beszippantott a tömegpszichózis, a fidesz szellemi rabszolgája vagy, szét vagy manipulálva, de még a leghülyébb fideszeseknek szánt hipergagyi összeesküvéselméleteket teljesen komolyan veszed, nem maradt neked semmi csak a gyűlölködés és a hisztéria.
szá-nal-mas.

pamut 2016.09.20. 14:39:52

@Márk_Márk:
igen, tehát ezek is gyilkosok, tiszta sor. sőt a te lányod is lehet így néz ki tehát az is.

gigabursch 2016.09.20. 14:55:23

@Zsoltbacsi:
Nem is várok tőle mást, akárcsak anno a @Strilitz nevű haverjától sem vártam.
Az is addig-addig fejtegette, hogy mi a nácizmus és a fajelmélet, amíg tökéletesen bemutatta az izraeli hadsereget.

2016.09.20. 14:58:37

@pamut:

Na még te hiányoztál ide, te kis gyűlöletmentes, magyarkedvelő vérhabszáj.

A Zorbánnal és a spanjaival összekötözve kéne téged a migrincsek után hajigálni kifele ebből az országból, te két lábon járó szeretet- megértés- és toleranciabajnok, te szabad gondolkodás iránytűje, te ...

Akinek, mint neked, OV és a fityesz a mindennapi betevője :) elszakíthatatlanul, és tántoríthatatlanul, minden egyes megnyikkanásában, attól hogy lehetne várni mást, mint efféle kommentokat, amiket megereget itt-ott?

Tanulságos munkásság a tiéd is ám, röhejes lártni rajtad is, mit művel a Zorbány- és fityeszfixáció olyanokkal, akik magukat különben felsőbbrendűeknek tartják. Hej, de együtt vágnálak téged a kedvenc Vikuciddal együtt az ülepítő-derítőbe ...

Mert te aztán senkinek és semminek soha nem voltál, nem vagy, és nem is leszel a szellemi és egyéb rabszolgája soha, mi?

Csak a hozzád hasonló másik egymillió vérhabszájnak, nem másnak, te abszolút független, egyedülálló Übermensch, aki még még véletlenül se nyomod mások után a folyamatosan egyetlen kiadott bűnbakon és a bandáján fikázódó dumát, á nem ... :)

pamut 2016.09.20. 15:04:18

@ekszvájzed:

elélveztél, kretén? :D látom fáj az igazság :D

remélem egy woodoo bábút is szurkálsz hátha belehalok! :DDDD

2016.09.20. 15:11:53

@pamut:

Az igazság? Feljebb a kommentek 90 százalékában olvashatsz róla csak ... Legszívesebben ezeket írnám ki, a kormányplakátok helyett. De örülök, hogy tovább szilárdítod a véleményemet, rólad, és Vikucidról is ... :)

A te igazságod meg épp úgy fáj, mint a hozzád hasonló fityeszfixált, zéró-bites, bipólusos, fekete-fehér, igen-nem-es agybajosoké. Az fáj, hogy valaha szerettem azt a túltengő okosságú és műveltségű "antifa" fajtádat, de nagyon.

EGY NAGY BÜDÖS NEM-ET NYOMOK MIND A KETTŐTÖKRE, MEG A MIRGÁNCOKRA IS, októberben, csak hogy tovább is kacaghass.

Nem tűnik fel, te beteg majom, hogy a nemmel szavazók táborát építed? :) A kedvenceid ide meg oda? Eléred azt, hogy pont az ilyen röhörésző fikák miatt szavazzák meg végűl őket is újra, de nem baj, csináld csak. Én neked szurkolok ... :)

pamut 2016.09.20. 15:16:46

@ekszvájzed:
ez komoly? :D ilyen szintű hányásrohamod van? :D aranyos, tombolj csak tovább, csak 1 mp és hozom a popcornt is! :)

Márk_Márk 2016.09.20. 15:26:43

@pamut:
Igen, ezek is lehetnek gyilkosok.
Ahogy a német meg francia merénylők is bevándorlók voltak, akik ugyanígy néztek ki. Egy részük pont járt a Keletinél is, mint kiderült.

Viszont a hozzád hasonló agyatlan faszkalapok sokkal rosszabbak ezeknél.

2016.09.20. 15:29:13

@pamut:

Nafene, trolletető lettem? Hiába, valakinek annak is kell lennie ...

Hát egy ekkora Zorbány-fantól azért többet vártam, mint ezt, de a többiek is bizonnyal okulnak a stílusodból most már. Kifejezetten jó, ahogy sorra igazolod, miért hagytam a libsizmust a francba, a magadfajtáknak. Nem baj, leszel te még egyszer felnőtt is - vagy nem.

Értelmes felvetés arra, hogy miért kell a mirgáncsokat eltűrni vagy szeretgetni, miért kell ezt másoknak elviselniük, és nem azoknak, akik propagálják. Miért kell összepiszkolni az imádott Ajrópátokat ezekkel.

Na szóval én is örülök neked, igazipisi, csehszlovákkém, dánielpéter, sieglindee, hohenzollern, teutonordikus izé, vagy hogy a francba hívnak, és jó étvágyat a felsőértelmiségi mivoltodhoz leginkább illő kiválasztású szümpószioni lakomádhoz ... :)

MEDVE1978 2016.09.20. 15:29:42

Ez egy nagyon nehéz helyzet a normális embereknek szerintem, mert sok-sok összetevőből adódik össze az egész. Egyrészt anno naponta átmentem a Keleti aluljárón, mert arra melóztam és látni akartam saját szememmel mi a helyzet és nem csak a TV-ből.

Aki olyan marhaságokat mondanak, hogy ott agresszív állatok táboroztak, azok idióták. Ott ugyanis pont olyan emberek táboroztak, mint bármilyen magyar, csak arabok. Voltak köztük gyerekek, felnőttek és nyilván forrófejű fiatalok, no meg erőszakos emberek is. Ezek többnyire még valóban döntően szír, iraki és talán kis részben afgán menekültek voltak. A normál emberi reakció ilyen látvány esetén a segíteni vágyás, empátia. (végül csak pár csomag pelenkát vittem a gyerekeknek, mert az ő szenvedésük érint meg a legjobban).

Másrészt nyilvánvalóan látni, hogy európai szinten ez nem működik, nem működtethető. Nem lehet ilyen tempójú bevándorlást beengedni, ez az EU dezintegrációjához, a nyugati társadalmak, az ott elfogadott társadalmi rend felbomlásához vezet. Az AFD német menetelését (15-20%-ra) egyértelműen annak köszönheti, hogy ennyi menekült vándorolt be Németországba. Le pen, Strache, Petry, az egész xenofób és EU ellenes jobboldal annak köszönheti a felemelkedését, hogy a népnek rohadtul elege lett abból, ahogy a menekült problémát az elitek kezelték. A probléma még ma is az, hogy az elitek ezt álságosan kezelik, szeretnék fenntartani a végtelen humanista álarcot, míg nyilván a szavazóik nem ezt támogatják. És miért is támogatnák? Az elmúlt évek kutatásai kimutatták, hogy a fejlett országok középosztályainak jövedelme nőtt a legkevésbé a világon az elmúlt 25 évben. Ez a folyamat egész Európát és az USA-t is jellemzi. Az oka többnyire az, hogy az outsourcing jegyében a globális tőke a gyártókapacitásokat Ázsiába helyezte át, míg az újonnan létrejövő munkahelyek a fejlett országok szolgáltatószektoraiban viszont messze nem egyenlően engedték meg részesedni a fejlett országok polgárait a jólétből (értsd: létrejött egy rakat rosszul fizető szolgáltatási szféra munkahely és kevés jól fizető). Ez kb. azt jelenti, hogy a fejlett országok középosztályainak élménye így is a lecsúszás, a hanyatlás és az, hogy a saját elitje ez ellen nem tud vagy nem kar tenni. És ekkor Frau Merkel megszólal, hogy mindenkit szeretettel látunk és betelepül sokszázezer olyan idegen kulturájú és nyelvű ember, akiknek a döntő része semmihez nem ért és döntő részük élete végéig szociális segélyre szorul majd.

A harmadik összetevő a mi drága kormányunk. Viktor ismét csinálhatta volna elegánsan az egészet, kicsit visszafogottan. De ő ismét egész pályás letámadott, már az ízléstelenségig átmenve az embertelenségbe. Az egészet le lehetett volna hozni százszor humánusabban (mint a szlovének például) és külpolitikai konfliktusok nélkül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.20. 15:31:30

@DR. Smit Pal: Hol ismerte el, hog Orbán Viktornak igaza volt? Linket légyszi!

Márk_Márk 2016.09.20. 15:43:48

@pamut:
Ja, egyébként egy amerikai plakát, de a hozzád hasonló seggfejeknek szól:

twitter.com/DonaldJTrumpJr/status/778016283342307328/photo/1

Ha nem érted, mert a pártfőiskolán nem tanították ezt a nyelvet, szívesen lefordítom.

2016.09.20. 15:47:52

@MEDVE1978:

Mi ebben az emberetlenség, tényleg nem értem ...

Nem-e lett-e a seggük a mirgáncsoknak kinyalva-e? Nem kaptak meg minden ellátást meg törődést, ügyintézést, továbbküldést, igazolást, talán mirgáncstörvényeket hozott a "kétharmad", és halálmenetekbe, meg lágerekbe kerültek, le lettek lövöldözve, és fejjel lefelé el lettek ásva, vagy mi?

Ott imádkoztak nekik a rendőrök, s ott rugdosták széjjel a szegény éhezők a nekik hozott ásványvizeket, kajákat, a sínek közé, meg a kukákba, miközben a határőrség étlen-szomjan volt tartva, s néhány kopaszfajmagyarnak beöltöztetett (á la 2006-2007) színházi statisztán kívül a sárga lóf@sz se abajgatta őket?

A tények az embertelenek, meg amiket odahaza, meg a célországokban művelnek, és az is embertelen, hogy ahová vágynak, azt a maguk szinjére rántják le. Arra, ami elől állítólag menekülnek.

Embertelenség, az. Volna néhány tippem, hol van ma a Földön embertelenség, és vannak, akik benne ORRHOSSZAL vezetnek, miközben mi valahol a századik helyen kullogunk,

de ha azt nézzük, hogy kik és hányan, mekkora hátszállel akarnak még egy országon BELÜL az abban lakó többségi, államalkotó, dolgozó és adófizető nép ellen embertelenségeket elkövetni, akár még az idegen tömegek kényszeres rájuk tukmálásával is, akkor nehezen hiszem, hogy bárki más, az EU-s országokon kívül még le tudna hagyni bennünket ...

Azok az igazi embertelenek, akik végtelen mennyiségű pénz segítségével a világ sarkaiból idáig édesgetik őket, hisz ebből hosszú távon nem fog kisülni végül SEMMI EMBERI.

pamut 2016.09.20. 15:50:36

@Márk_Márk:

és akkor amikor a saját kislányodra is azt mondod hogy akár ő is lehet gyilkos, akkor nem fut az agyadon egy pillanatra hogy hová süllyedtél a tébolyban és az őrjöngésben?

na__most__akkor 2016.09.20. 15:50:41

@CyberPunK: "mekis előkészítő"
Nem járok ilyen helyekre. A patkányhús sem a kedvencem.

@Medgar: "gRammarnacinak teccik lenNy?"
Nem, egyszerű magyar vagyok.
Kokárdát sem hordok télen-nyáron, megelégszem azzal, hogy szépen beszéljek, írjak.
És főleg helyesen.

@Jakab.gipsz: "ha ezekből a gyengeségeinkből az értelmi képességeinkre szeretnél messzemenő következtetéseket le vonni és ezt követően a közvéleményre hivatkozni, ezt az eljárásmódot a szónoklattan úgy hívja, argumentum ad hominem"
Senki értelmi képességét nem kritizáltam.
Nem hivatkoztam közvéleményre.
Amit tettem, megemlítettem EGY - elcsépelt - kifogást, amit az ékezetnélküliek fel szoktak hozni. Van még egy fél tucat.
(El ne felejtsem, "levonni" egy szó...)

pamut 2016.09.20. 15:51:24

@Márk_Márk:
igen, tegnap óta ezen röhög az egész világ. de azt értem hogy neked tetszik....

InteriorLulu 2016.09.20. 15:53:10

@eßemfaßom meg áll:
" amit linkeltél ott nincs válasz a kérdésre. Kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy te is tudod nincs olyan jogszabály sehol a földön ami legálisan lehetővé tenné azt amit ezek az Európán átmasírozók csinálnak."

Egyrészt de, részben ott a válasz a kérdésedre, másrészt meg ami ennél fontosabb, kétszer is leírtam azt a szót, konkrétan szádba rágtam, hogy kiindulásként. Nem gondolom hogy ne tudnád, mit jelent. A nyitott elme és a tájékozódásra való igény nem ördögtől való dolgok.

pamut 2016.09.20. 15:54:24

@ekszvájzed:
látom már libsizel, helyes, helyes, jól figyelj: most jön Gyurcsány és Soros, ügyi vagy, biztos meg tudod csinálni, hajrá! :) És csak lelkesen told a hisztériát, mintha már nem hörögnél olyan átéléssel, gyerünk-gyerünk! :)

2016.09.20. 16:01:52

@pamut:

Szolgálod, amit szolgálsz, és eléred vele azt, amit elérsz. Volt, aki az ilyeneknek csak ennyit felelt egyszer: "Magad mondád" ...

De én semmi és senki vagyok, őhozzá képest, hisz ő csak ennyire állt szóba ezekkel.

Hmmm, hisztéria. Okos kis tojgli vagy, és nem tűnik föl, hogy a hergelődő fajtád bacca ki a biztit, megannyi emberben, vagy épp ez a lényeg, hiisz itt látom, mennyire ez a célod.

Hogy a Zorbánnyal vagy egy karóra való, csak őt egy kicsit feljebbre, hogy mindene rád folyjék, arra mégis mit lépsz?

vajdasagi 2016.09.20. 16:02:09

@Tom66: És amikor a Keletinél jártál, akkor agresszív tömeget láttál? Mert a Bakondi ezt mondta, és ez itt a vita tárgya.

Szóval: a Bakondi hazudott.

Sokan voltak, nem is voltak mindig tiszták, éhesek is voltak olykor, meg fáztak is, sőt később közülük talán kettő részt is vett nyugateurópában valami terrorista akcióban, de speciel agresszívek nem voltak itt nálunk Budapesten.

Miért jó az, ha hazudtok, vagy ha a Bakondi hazudik?

Én ugyan nem vagyok keresztény a fogalom hagyományos értelmében, de bizony az ott várakozó gyerekeknek ételt és ruhákat vittünk. Nem voltak agresszívek se velem, se másokkal.

Amúgy persze ne fogadjuk be őket, ezt még csak-csak érteném én, de miért kell közben hazudni? Csak így tudjátok a lelkiismereteteket megnyugtatni?

InteriorLulu 2016.09.20. 16:02:56

@Zsoltbacsi:
Nem tudtam, hogy emberi jogokkal nap mint nap, hivatásszerűen foglalkozó jogász vagy, mint mondjuk az Amnestynél dolgozók nagyrésze, de ezek szerint igen, és én kérek elnézést.
Továbbá annak, hogy téged kitiltottak az oldalukról és nem válaszoltak a kérdésedre, égvilágon semmi köze ahhoz, hogy helytállóak-e vagy sem az általuk hangoztatott állítások, megállapítások, definíciók.

kübli 2016.09.20. 16:03:52

@Chris Lamb: Hol jártál, báránykám? Sok időt töltöttem el köztük, agressziónak nyoma sem volt. Én is sokat fotóztam, de még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna őket úgy fotózni, hogy félelmetesnek tűnjenek. Ha ott valaki félt, az tuti paranoiás volt. Ha valakitől tartani kell, az a fasiszta kormányunk.

kübli 2016.09.20. 16:06:11

@asdkasjbdaksjdbasd: és milyen alapon záratnád be. A kormány állítása szerint demokrácia van.

Márk_Márk 2016.09.20. 16:06:52

@pamut:
Faszfej, tanulj meg olvasni. És nem hazudozni.
Ja, hogy a nem hazudozás neked nem megy, mert egy faszkalap komcsi vagy?

InteriorLulu 2016.09.20. 16:10:44

@gigabursch:
"Már az első határon valahol India környékén lábon kellett volna lőni őket. S átjöttek egy fél világon zavartalanul.
Ráadásul olyan telekommunikációs és informatikai eszközeik vannak, amik még a kezemben sem voltak fogdosós rendezvényen (értsd: szakkiállítás), nemhogy pénzem lenn rá."

A te dolgodat sem könnyítem meg, ott van a link számodra is kiindulásként.
Mondom még egyszer, kiindulásként. A tőled idekopizott idézet, az abból sütő előítéletesség, rosszindulat és butaság pedig eléggé viszolyogtat ahhoz, hogy ennél több szót ne is vesztegessek rád.

2016.09.20. 16:13:36

@kübli:

Fasiszta?

Nézd meg, kiket támogat, kiket pénzel, kiknek adományoz és adakozik, kikről nem szól egy fél rossz szót se. Kiket vesz előre a költségvetésben, kik szavát lesi, kik előtt hajlong, kiknek veszi a véleményét szentírás gyanánt, kik írják a tankönyveit, kik működtetik a filmiparát, kiket támogat, kiket nem büntet meg, kik alkotnak ma államot az ő államában. Kik a kedvezményezettjei, akik gyakorlatilag azt csinálhatnak, amit csak akarnak?

Ha megnézed a magyar történelmet, utoljára a török uralom alatt volt tán a mindenféle "másságoknak" meg a magyar- és keresztényelleneseknek ekkora paradicsomi szabadsága. Ilyen idők lettek volna Ajrópában 1933-1945 között, ma nem volna szélballibsizmus, meg még külön országa se, mert szükség se volna rá.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 16:15:04

@InteriorLulu:
NEm vagyok jogasz, de nem is kell annak lennem. Meg egyszer leirom: a mostani (felre)tajekoztato kampanyukban vannak bizonyos allitasok, amik teljesen szembemennek a nemet/osztrak/sved/interpol/eu hivatalos statisztikakkal. Peldaul a nemi eroszakra azt allitjak (tobb helyen is) hogy semmivel se gyakoribb a migransok kozott, mint az europai oslakossagnal. Jogasznak kell lennem ahhoz, hogy megnezzem a peldaul nemet hivatalos rendorsegi statisztikat, es lassam, hogy tavaly a "sima" nemi eroszakok 13 szazalekat a csoportos nemi eroszakok 16 szazalekat ok kovettek el? Es a tarsadalmi reprezentaciojuk nem 13 illetve 16 szazalek, hanem 1-max 1,5. Akarhogy is csurod-csavarod, ebbol az jon ki, hogy ha veszel egy random nemi eroszakolot akkor 13-16szoros esellyel lesz migrans, mint szuletett nemet. Es ez cz csak egy pelda, rendegeg ilyen van.
Ja, es peldaul a kampanyuk nemi eroszakos reszeben egy Nane cikkre hivatkoznak. Ez mar onmagaban problemas, mivel koztudottan mindkettot ugyanazok penzelik. De ezt most tegyuk felre. Az az ervelesuk alapja, hogy magyarorszagon a nemi eroszakok 75 szazalekaban csaladtag, illetve ismeros az elkoveto. Ez a mondat igaz, de csak itt magyarorszagon, mivel itt nincsenek migransok. Remelem erted mire akarok kilyukadni.
Ez korubelul olyan, mintha en azt mondanam, hogy Bivalybasznad kulson nincs gyorshajtas. MAga a mondat onmagaban igaz, csak azt felejtik hozzatenni, es azert hamis az erveles, mert azert nincs gyorshajtas, mert 1 kilometer aszfaltozott ut sincs,csak foldutak.

A masik gondom az amnestyvel, hogy a migranssimogazasban hatalmas a szajuk, de bezzeg akkor nem szolalnak meg, amikor peldaul legutobb a 3 algeriai megeroszakolta a francia lanyt az eiffel toronynal, vagy amikor a 12 eves csajt majdnem elkaptak. Akkor nem jajjgatnak hangosan, amikor kijonnek a hivatalos statisztikak, hogy a migransok altal megeroszakoltak 55 szazaleka 11 es 13 ev kozotti!

gigabursch 2016.09.20. 16:20:54

@InteriorLulu:
Tehát akkor kimondhatjuk a tényt, hogy semmi keresnivalójuk nincs itt.

Ugyanis az a doksi erre a fajta népvándorlásra nem jogosítja fel őket.
Ez van babám...

Na akkor még egyszer a kérdés:
N+1 határon való mindenféle doksi nélküli átcsászkálást miféle államközi kollaboráció keretében lehet végrehajtani így? Ugyanis erre nemzetközileg biztosított joguk nincs.
Mert az első szomszédos ország már valamiféle doksival el kéne, hogy lássa őket, akár egy"menlevéllel", de nekik ez sincs. Egynek se.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 16:23:22

@Zsoltbacsi: Az utolso mondatbol kimaradt, hogy a nemetorszagi uszodaban megeroszakoltakra vonatkozik, nem az osszesre. De mivel tobb100 volt abbol is, igy ez mar statisztikailag is jelentos, mar nem lehet arra jatszani, hogy "hibahataron beluli"

tüszimanó 2016.09.20. 17:00:17

@InteriorLulu: Ahlyezz, hogy irnál egy választ, beszélsz minden másról mint Bodóné amikor a bor árát kérik.

Chris Lamb 2016.09.20. 17:26:17

@kübli: Feladom. :( Előbb tanítok meg egy oroszlánt beszélni,mint hogy egy lila ködben úszó migráncs pártit meggyőzzek az igazságról. És ha már a jámbor migrik. Szerinted a keletinél lévő gyrosos mennyire örült hittestvéreinek amikor nála tobzódtak?

Semper Fidelis 2016.09.20. 18:28:05

@kübli: Én egy csomószor átmentem köztük sajnos (24-es vilinger) és szerintem meg igenis agresszívek voltak. Igenis félelmetes volt, pedig nem vagyok beszari, se paranoiás, sőt.

Agresszív, követelőző csürhét láttam, akiknek pont semmi keresnivalójuk nem volt itt. Ja, és nó fingerprint.

pamut 2016.09.20. 18:32:41

@Márk_Márk:
:D
faszfej, te válaszoltad ezt "Igen, ezek is lehetnek gyilkosok." - miután szóltam hogy a te kislányod is lehet.

mondjuk ahogy rángat téged a gyűlölet, nem csodálkozom hogy már magyarul se beszélsz normálisan, az is kész csoda hogy levegőt bírsz még venni...

pamut 2016.09.20. 18:33:41

@ekszvájzed: már csak ennyi? :( unalmassá váltál, eleinte legalább vicces volt a hisztériád, de látom már te is unod magad...

InteriorLulu 2016.09.20. 19:01:13

@Zsoltbacsi:
"Peldaul a nemi eroszakra azt allitjak (tobb helyen is) hogy semmivel se gyakoribb a migransok kozott, mint az europai oslakossagnal [...] nemet hivatalos rendorsegi statisztikat, es lassam, hogy tavaly a "sima" nemi eroszakok 13 szazalekat a csoportos nemi eroszakok 16 szazalekat ok kovettek el? Es a tarsadalmi reprezentaciojuk nem 13 illetve 16 szazalek, hanem 1-max 1,5."

Ez a statisztika természetesen nem "migránsokról" beszél, hanem a migrációs hátterű német lakosságról, köztük persze a tavaly óta érkezettekről is, állampolgárságtól függetlenül. Az arányuk jelenleg a német társadalomban 13-15 %, bár van forrás, amelyik 20 %-ról tud (www.faz.net/aktuell/wirtschaft/menschen-wirtschaft/bundesagentur-fuer-arbeit-jeder-dritte-arbeitslose-hat-auslaendische-wurzeln-12677000.html)...

Egyébként pedig a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) egy idei bizalmas jelentése szerint a (bármilyen okból is) bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest 79 %-kal, a menedékkérők-menekültek száma pedig 440 %-kal nőtt. Az összes általuk elkövetett szabálysértés és bűncselekmény közül a szexuális bűncselekmények aránya nem éri el az 1 %-ot, számuk 1688 volt, köztük 458 nemi erőszak és szexuális kényszerítés. (Ebben a statisztikában nem szerepelnek a szilveszter éjjel elkövetett szexuális támadások).
Ami az elkövetők állampolgárságát illeti, a menekültek (menekültként elismertek) legnagyobb részét kitevő szíriaiak, afgánok és irakiak körében nem jelentős a bűnözés, több balkáni ország állampolgárainak, valamint a Nigériából érkezetteknek a körében pedig igen jelentős. (Forrás: www.bild.de/bild-plus/politik/inland/bundeskriminalamt/der-bka-bericht-44587004,var=a,view=conversionToLogin.bild.html - az oldal fizetős, anélkül csak a cikk tetején lévő tartalmi összefoglaló olvasható).
Márpedig akik ebben a témában fontosak, azok a menekülteknek elismertek, lévén a többit előbb-utóbb mindenhonnan, Németországból is kiutasítják-visszatoloncolják, erre mindig is megvolt az egyértelmű politikai akarat.

"...bezzeg akkor nem szolalnak meg, amikor peldaul legutobb a 3 algeriai megeroszakolta a francia lanyt az eiffel toronynal, vagy amikor a 12 eves csajt majdnem elkaptak. Akkor nem jajjgatnak hangosan, amikor kijonnek a hivatalos statisztikak, hogy a migransok altal megeroszakoltak 55 szazaleka 11 es 13 ev kozotti!"

Ezt miből gondolod? Netán figyelmesen követed az Amnesty francia- és németországi képviseletének megszólalásait?... (Avagy miért várod el, hogy a magyar Amnesty minderről "jajgasson"?).

InteriorLulu 2016.09.20. 19:09:31

@tüszimanó: Olyan választ amire te gondolsz, akkor vagyok hajlandó írni, ha az illető veszi a fáradságot, és valami konkrétummal is előáll. Lásd pont mint itt feljebb. Egyébként pedig nem óhajtok vitatkozgatni, belinkeltem az Amnestyt, én magam is például (!) onnan szedem az infóimat, és semmi okom egyelőre kételkedni abban amiket írnak. Tessék velük vitatkozni, ne velem.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 19:39:15

@InteriorLulu:
Most nem vagyok gepkozelben, igy nem fogok hosszan gepelni. Se a Faz se a bild nem hiteles forras, ugye a szilveszteri kolni esemenyekrol tobbek kozott ok is "elfelejtettek" tajekoztatni. A forumukba mar mindenki kerdezgette, mivel a twitteren es a facebookon is terjedtek a hirek, de ok lapitottak, mint szar a fuben.
Szoval most telefonrol nem fogom megnyitni, de a PKS (Polizeiliche Kriminal Statistik) oldalat nezd meg. Abban van egy olyan tablazat is, amiben szerepelnek az "Asylbewerber" is, na ezek szamaira gondoltam. Az elozo idezojeles szot nem lehet mashogy ertelmezni, miñt menedekkero, pont az a csoport, akire a kerdesem vonatkozott. Igerem, ha gepkozelbe jutok megirom a pontos helyet, de egyebkent nincs eldugva.
A 12 eves lanynal termeszetesen a bicskei esetre gondoltam, azzal kapcsolatban nem hallottam az AI hangjat... De meg a hatarzar elott Szegeden es kiskunfelegyhazan is voltak nemi eroszakok, akkor se jajgattak

Zsoltbacsi 2016.09.20. 19:45:27

@InteriorLulu: Sot, ott olyan tablazat is van, ami orszag szerint is csoportositja a bunozoket. Most nem emlekszem pontosan, de a szirek 130-140ezer bunt kovettek el. Osszesen a migransok talan 460 ezerszer kerultek szembe a torvennyel, tehat minden masodik

Zsoltbacsi 2016.09.20. 19:51:50

@InteriorLulu: A nemet oldalukat szoktam nezegetni, es ott se jajgatnak. Peldaul amikor az atlagos nemetorszagi migrans szatir 10 ora kozmunkat kap, bezzeg probalnam meg en... Vagy amikor hazudoznak az adataikrol-vegzettsegukrol. Nyugodj meg Teged vagy engem ugy lecsuknanak kozokirathamisitasert.... Hozzateszem teljesen jogosan!
Erre osztrak statisztikam van: tavaly a menedekkerok kozul 30 szazalekuk vallottamagat diplomasnak, mire leellenoriztek mindenkit, kiderult, hogy 0,5 %....

Zsoltbacsi 2016.09.20. 20:03:07

@InteriorLulu:
A legfontosabb:
"
Avagy miért várod el, hogy a magyar Amnesty minderről "jajgasson"?)"

Az lenne az utolso, amit egy "jogvedo" szervezettol elvarok, hogy ha feltesznek nekik egy kerdest, ami egyebkent kulturalt hangnemben irodott, es semmi serto es kirekeszto nincs benne, akkor rogton kimoderalnak, es kitiltanak az oldalrol! Ennyit szamit nekik a szolasszabadsag!
Meg egyszer: a kerdesemben nem volt konkretum, csak arra voltam kivancsi, hogy bizonyos adatokat mire alapoznak. Ha ez kitiltast er....

InteriorLulu 2016.09.20. 20:42:27

@Zsoltbacsi:
Rendben. PKS-statisztika, 2015: www.bmi.bund.de/SharedDocs/Downloads/DE/Broschueren/2016/pks-2015.pdf?__blob=publicationFile
Külön a "bevándorlókkal" (Zuwanderung) a 9.1-es fejezetben foglalkozik, a 70. oldalon van az egyes bűncselekmény-típusokra lebontott táblázat. Felülről a 3. sor a szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények. Tavaly N.o.-ban összesen 32 ezer ilyen volt, melyek 20 %-át követték el "nem németek" (nichtdeutsche), a 32 ezer eset 4,8 %-át (1550 eset) pedig a bevándorlók (Zuwanderer).
4,8 százalék...
A teljes kép okán van itt külön olyan bűncselekmény is, hogy női nemiszerv csonkítása, ami a súlyos testi sértésekkel szerepel egyazon kategóriában (felülről a 7. sor): 134.500 az összes ilyen eset, melynek 8,2 %-át követték el bevándorlók. Nem bontja külön a nemiszerv-csonkítást, de statisztikalilag kimutathatóan nyilvánvalóan a nigériaiak, eritreaiak, afgánok körén belül van ilyen, tradicionális okokból, tehát kifejezetten nem a többségi társadalom nőtagjai ellen irányulva.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.09.20. 20:46:14

@InteriorLulu: Tudtommal az illegális határátlépés alóli mentesség akkor jár nekik, ha a veszélyhelyzet elmúltával feladják magukat a hatóságoknál és beadják a menekültstátusz iránti kérvényt.
Arra nem válaszoltál, hogy Athénban miért nem a német követségre miértek, miért a macedón határra?

2016.09.20. 21:22:51

@pamut:

Szíveskedtél végre felfogni, hogy NEM a szórakoztatásod a célom, te kripto-fityesznyik seggfej? :) Végre leesik a majmoknál is a tantusz.

Unalmas vagyok neked? Hála Istennek. Örülök, hogy sikerült miattam unatkoznod, ezentúl is igyekezni fogok ebben, hidd el. A lényegre, amit mondok neked, ne is figyeljél, na, úgy lehetsz nagy király, a többi hasonszőrős rikácsoló között.

Ennyi telt tőled. S a fajzatodtól is csak ennyi telik, mivel semmivel se tudja igazából megindokolni, hogy miért akarja beszabadítani az idegenáradatot, és ránklőcsölni belőle a magunk részét ... A gonosznácidiktátorfityeszorbány kereplésen kívül.

De hogy ennyire nehezére essék valakinek tolerálni azokat, akik között él, az durva, és nem az ő szempontjaikat venni figyelembe ...

Csendesen csepeg a Zorbány haverod bűzös béltartalma a fejedre. Komolyan nem veszed észre magad, hogy nem mindenki ilyen monomániás, dedós, csúfolkodó barom, mint te?

Ezzel írod ki magad az emberi fajból, de tényleg, folytasd csak, lesz még szerencsém a rohadékságaidhoz, az egyszer tuti, másod nincs is. Ha már az értelmes beszéd kényszere megszűnik nálad, amint végre-valahára felfogod, hogy törpe vagy a véleményeddel.

Untat a komoly, a maradék emberi elmédet célba vevő beszéd, Igazi Pisike, mi? :D

InteriorLulu 2016.09.20. 21:47:32

@Online Távmunkás:
Neked is címeztem az amnesty-linket, abban, vagy onnan max egy-két kattintásnyira megtalálod a válaszokat. Már írtam itt másnak hogy nincs kedvem vitatkozgatni, tessék az amnestyvel vagy mással, mit bánom én... @Zsoltbácsi annyiban kivétel, hogy ő konkrét adatokat hozott, melyekre sem az általam linkelt oldalon, sem a környékén nincs cáfolat, márpedig elég gyanúsnak tűntek az adatai. Egészen biztosan tájékozottabb leszel, ha például az amnesty idevágó sorait olvasod, mintha az enyémeimet.
Az "ostoba" jelzőért egyébként elnézésedet kérem, nem vagy az!

Zsoltbacsi 2016.09.20. 21:51:40

@InteriorLulu:
Na gepkozelbe kerultem, mindjart megnezem a tiedet, addig kuldom az enyemet:
www.bka.de/DE/AktuelleInformationen/StatistikenLagebilder/PolizeilicheKriminalstatistik/PKS2015/Standardtabellen/standardtabellenTatverdaechtige.html?nn=51356

Itt a 61es es a 62es tablazatok erdekesek.

Ezek a szamok alapjan keszult ket szemlelteto diagram szinten a rendorsegtol, az adatok stimmelnek.( Csak azert a kepfeltoltesen vannak, mert regen lementettem, es most nincs kedvem ujra megkeresni, inkabb feltoltottem, de az adatok korrektsegeert felelosseget vallalok),
1:
kepfeltoltes.hu/160813/13900346_1182114168526261_5103346783649039976_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Osszes buncselekmeny:
nemet gyanusitott: 1,46 millio a 70 milliobol
nem nemet gyanusitott (ezek az ott elo EU allampolgarok, meg mindenki akinek letelepedesi engedelye van): 0,91 a 10 milliobol
menekultek: 0,46 millio az 1 milliobol
Erre irtam az elobb, hogy gyakorlatilag minden masodik elkovetett valamit.

2:
kepfeltoltes.hu/160731/13241319_1370849752941399_4208788741725793716_n_www.kepfeltoltes.hu_.png
kek szin: menekultek
sarga: egyeb kulfoldi
ertelemszeruen a maradek a nemet
Itt a masodik es a harmadik a sima es a csoportos nemi eroszak. Jeeee, mindketto 10szerese minimum, mint a nepessegbeli aranyuk

Es akkor tegyuk hozza, hogy ezek a migransokra nezve a legkedvezobb szamok. Ugyanis a vannak esetek, amikor a nemeteknel az ugyintezore van bizva peldaul hogy beXeli-e a menekult rubrikat.

Es valamikor irtad a kolni esemenyeket, termeszetesen nincs benne, mert a feljelentest iden tettek meg ha ejfel elott tortent is. Legalabb valamiben egyetertunk :)

Zsoltbacsi 2016.09.20. 21:56:49

Es ami meg beszedes az elso kepemnel, hogy nemetorszagban az osszes gyanusitott 26 szazaleka migrans volt. Azaz 26x gyakrabban bunoznek mint az aranyuk a nepessegben.

Es ez is joindulatu szam, bizonyos okok miatt ennel csak tobb lehet

Zsoltbacsi 2016.09.20. 22:03:38

Azert ha a te szamaidat nezzuk, a 4,8 szazalekot aminel nyilvan tobb, de tegyuk fel hogy...
Ez azt jelenti, hogy az atlagos migrans minimum 5x annyi not eroszakol meg, mint az atlagos europai.

Egyben szerintem megegyezhetunk:
Az semmifelekepp sem igaz, hogy ugyanannyira nemieroszakolok mint az europaiak, tehat megdolt az AI hazugsaga. Mert ok ezt hazudtak!

Egesz pontosan ezt allitottak:
"Tény, hogy minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal, vagyis nem igaz az a megállapítás, hogy a menekültek, migránsok nagyobb veszélyt jelentenének a nőkre."

Zsoltbacsi 2016.09.20. 22:06:48

Es meg egyszer, mert mar irtam:

Ezt az elmeletuket, miszerint nem eroszakosabbak a migransok egy Nane cikkre alapozva allitjak, ami mellesleg a csaladon beluli nemi eroszakrol szol. Ez az evszazad vicce. Persze ertem miert, mert itt nincsenek migransok, igy a nemletezok nem tudnak eroszakot elkovetni.

Zsoltbacsi 2016.09.20. 22:12:15

@InteriorLulu:

Es egy tenyleg utolso kep. A Faz online kiadasaban jelent meg. Bar en nem tartom hitelesnek, de ez is megjelent a PKSben, szoval ezt kivetelesen elhiszem.

kepfeltoltes.hu/160920/12821409_1308110182548690_414283713966762058_n_www.kepfeltoltes.hu_.png

2014ben a nemi eroszakok 5 szazalekat kovettek el migransok, mikozben csak kb 230 ezren voltak, szoval 0,28an.

Mar 2014ben is eroszakosabbak voltak mint a nemetek....

Zsoltbacsi 2016.09.20. 22:20:07

De mint irtam, nekem nem az a bajom veluk, hogy mast gondolnak, mert ahhoz joguk van, nem faj az nekem. De azt hatalmas gorenysegnek gondolom, hogy eloadjak magukat mint nagy "jogvedok", akiknek a szolasszabadsag szent es serthetetlen es aztan egy sima kerdesnel kivagnak mint macskat sz****. Ja, es termeszetesen a sajat moderacios alapelveik kozott is azt hirdetik, hogy ok milyen toleransak, es csak sulyos ES ismetlodo esetekkor moderalnak. Aha....

Zsoltbacsi 2016.09.20. 22:27:39

Itt van egy bild tablazat a szilveszteri ejszakarol:

kepfeltoltes.hu/160920/13124627_1349907775035597_7679873215500622638_n_www.kepfeltoltes.hu_.png

Gondolom abban egyetertunk, hogy ezekbol az elkoveto mind migrans volt

Jankove 2016.09.20. 22:30:08

@Tutta? Kampánymigráncs: "bár gondolom az elmebaj nem áll le, következő cél az EU-ból való kilépés"

Ebbe a mentális elfekvőbe eleve be se kellett volna lépni...

Jankove 2016.09.20. 23:26:59

@Chris Lamb: "Munkáspárt közleménye honlapjukról. A címe: Mi nem az Orbán kormányt támogatjuk,hanem a magyar népet védjük."

Sose gondoltam volna hogy egyszer még ezt írom, de ezáltal Thürmert a konstruktív ellenzéki halmazba sorolom! Nem úgy mint a többi leszerepelt baloldali tömörülést, akinek semmi sem elég drága, hogy orbánt bukni lássák. Lehet egy csomó mindenben egyet nem érteni a kormánnyal, rühellni őket (én is rühellem) de bakker azt sose fogom megérteni, egyeseknél hogyan képes odáig elhatalmasodni az orbánfóbia, hogy képesek legyenek TÁMOGATNI azt az elképzelést, hogy telerakják az országot egy csomó problémás elemmel, ami nyilvánvalóan az európaiságunk, és egyben magyarságunk záróakkordja lenne...

Jankove 2016.09.20. 23:36:43

@pamut: "csakis a fidesz aljas propagandája alapján vagy képes gondolkodni, totálisan alkalmatlan vagy a normális gondolkodásra, az agyadat nem csak kimosták de le is darálták"

Ahány hozzászólásodat elolvastam, ez az elemzés szerintem inkább rádillik.

bkkzol 2016.09.21. 00:30:29

@Zsoltbacsi: Maximálisan egyetértek. Hol van az Amnesty meg a Heslsinki Bizottság ... és társai amikor az újszülöttet rángatják dekorációként? (Keleti pu, Röszke)
Nem szóltak semmit arra se amikor a finn ételekre azt nyilatkozták, hogy "ilyet csak kutyáknak meg asszonyoknak lehet adni". Ezt az ételt eszi különben a finn közszférában mindenki.
Miért nem adnak ujjlenyomatot, nem regisztrálnak sehol? Sőt meglévő papírjaitól is megszabadulnak.
Habzó szájjal reklamálják, hogy s
Szerbiában a táborukat kitakarítatták velük. Mondván, hogy "ez a vendéglátó feladata" ki hívta őket vendégségbe. Majd a kabuli,damaszkuszi börtönbe kérjen személyzetet....
Beszélgessenek el már egy kicsit a hőn szeretett migránsaikal, hogy erre felé ezt nem így szokták.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 07:37:08

@bkkzol:
" Hol van az Amnesty meg a Heslsinki Bizottság ... és társai"
Ejnye bejnye, kifelejtetted a TASZ-t es TGM-et

"Szerbiában a táborukat kitakarítatták velük. Mondván, hogy "ez a vendéglátó feladata" ki hívta őket vendégségbe."
Sot a nemeteknel mar nem birtak nezni a dzsuvat, ami korulottek volt, es kenytelenek voltak felfogadni takaritocegeket.
Ugye az volt a duma, hogy mennyire kell a dolgos kez, most pedig a nemetek takaritanak utanuk...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.09.21. 07:45:14

@ekszvájzed: Azt ugye tudod, hogy 1526-ban a törökök elvitték Budáról a zsidókat és később Törökország egyéb részeiről telepítettek be családokat a helyükre?

@bkkzol: A jogvédők a gyereket rángatóknál ott voltak felbujtóként...

2016.09.21. 08:56:30

@Online Távmunkás:

Nem, nem tudom, síkhülye vagyok, mint általában az szoktam lenni, a Fényeselméjű Világura Szupermenekhez képest.

Ez 1526-ban, közvetlenül Mohács után történt. Az 1451-es, békés megszállásnál azonban már más az ábra. Az említett betelepítés akkor esett meg, tehát ez csak azt mutatja, hogy a zsidókra a török államnak gazdasági okokból, ésszerűen szüksége volt, de nyilván úgy, hogy ennek feltételeit maga szabhassa meg.

Kis színes: ott ráadásul valamiért a Héttornyot megúszó "Tripartitumos" Werbőczyt tették meg a budai zsidók birájául, aki rejtélyes módon ezt nem sokkal élte túl ... :) mindenesetre a budai zsidó temetőben földelték el.

Az 1526-ban láncravertek, vagy meggyilkoltak, más, helyben maradt keresztény lakosokkal együtt fosztogatás és prédálás áldozataivá lettek. Sorsukról a források amúgy ellentmondanak. Mindenesetre az oszmán politika a Spanyolországból 1492-ben elűzött zsidó tömegek befogadása után jelentős változáson ment keresztül, s ez nem biztos, hogy Törvényhozó Szulejmán bűneiben keresendő.

Mindenesetre az egykori elhurcoltak utódait aztán senki se gátolta meg abban, hogy ismét "jó Budában" légyen lakásuk, ha az ottaniaknak megfeleltek. A lényege az egész sztorinak aztán az a minőség, amit a Budavárát 1684 és 1686 ostromai során védelmező zsidóság tanúsított, az ottomán, s így a muszlim érdekszféra fennmaradása érdekében.

Jó cikkek:

mult-kor.hu/a-budai-zsidosag-az-oszman-hodoltsag-idejen-20141125

www.zsido.hu/tortenelem/torok.htm

www.hirparkett.hu/newsportal/153/2014-11-30/Ott_a_haza_ahol_a_haszon_%E2%80%93_A_budai_zsid%C3%B3s%C3%A1g_a_t%C3%B6r%C3%B6k_h%C3%B3dolts%C3%A1g_kor%C3%A1ban

Aztán mindenki olyan konklúziókat von le magának, amilyeneket akar ... :)

2016.09.21. 09:04:52

Pardon. Werbőczy a meghódított budai KERESZTÉNYEK bírájává lett kinevezve, s mint ilyen, lett elhelyezve aztán a zsidó temetőben ... :) Mea culpa, ám így még jobban üt a dolog.

kübli 2016.09.21. 09:07:49

@Semper Fidelis: Miért szeppentél meg tőlük? Konkrétan mit csináltak? El akarták venni a munkádat? Vagy meg akartak erőszakolni? Esetleg át akartak téríteni a muszlim hitre? Bombának látszó tárgy volt náluk? Vagy csak azért fostad le a bokádat, amikor megláttad őket, mert a TV-ben mondták, hogy így viselkedik egy igaz magyar?

kübli 2016.09.21. 09:17:02

@ekszvájzed: igen, fasiszta. Az ideológiája és a kommunikációja, ami mentén igyekszik megtartani a hatalmát, az sajnos fasiszta. Az, hogy közben mást csinál, ha a pillanatnyi érdekek úgy kívánják, nem változtat a dolgon. Például miközben vallási és származási alapon uszítja a lakosságot a muszlimok ellen, letelepedési kötvényt árul pénzes, azaz politikai befolyást is szerezni képes embereknek, többek között muszlimoknak is. 18.000 külföldit engedett be eddig így, miközben minket meg hülyít, hogy 1000 néhányszáz menekült meg fogja változtatni a vallási arányokat és veszélyt jelent a kultúránkra. De úgy látom, van elég hülye ebben az országban, akinek ez nem tűnik fel.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 09:29:26

@kübli:
Te is jol beszoptad a balos/libsi mantrat. Az veletlen se zavarjon, hogy a kotvenyesek mind atesnek nemzetbiztonsagi vizsgalaton, mikozben a hataron zavargo csocselek meg a nevet se hajlando elarulni.

Masik, hogy aki kotvennyel jon, az fizet, nem is keveset. Mi lenne ha ugy fognad fel azt a penzt, mint bizonyos "kaucio". Azert az a szaz milla, amit letesznek az asztalra meg nyugaton illetve az esetukben keleten is szep penz, mar csak azert se eri meg nekik bunozni, mert akkor ez az osszeg bizony ugrik.

Ok, azt elismerem,hogy elofordulhat hogy a nemzetbiztonsagi hivatal hanyag, trehany munkat vegez, es 1-2 "terrorista" atjuthat az ellenorzesen, de
1: ez nehogy mar a jogszabaly hibaja legyen
2: meg igy is ezredresze a kockazat, mint a hataron levo kecskebaszoknal!

2016.09.21. 10:49:08

@kübli:

Ha ez a kormány fasiszta lenne, a visongók két határral odébbról visonganának, nem pedig az ország szívéből és (víz)fejéből.

Miféle vallás alapján uszít, mikor nincs is vallása, kb. a szcientológia és a fényevés, meg a Hitgyüli között mozog az összes magyar kormány, pakolgasson bármekkora kereszteket magára. Milyen vallási alapon uszítson, mikor a tudatlanná tett, agyonhülyített, pártos elitiskolák és médiák, kereskedekmi szarságok butította nemzet 80 százalékának fingja sincsen sem kereszténységről, sem pedig iszlámról, meséld már el nekem ...

Tudom én, hogy eladja az országot fillérekért és kilóra ez a banda is, hűen követve azt a parancssort, amelyet elődeibe is alaposan beléprogramoztak, már 1988 körül, ezért kívántam a pamut kollégával együtt a zorbányt is oda, ahová. Tudom, kiknek tejel, kiket ajnároz, nem kell a "gyűlöleletbeszédes" rizsa. Felső tízezer van, semmi más. Se kormány, se párt nem számít, csak hogy a maffiaállam kiszolgálhassa megbízóinak egyértelmű érdekét.

Amúgy meg mi lesz, ha a több milliós, beözönlő muszlim tömegeket kb. 5 éven belül elkezdi a normális eszéhez végre visszatérő Nyugat kitoloncolni, kiszorítani, kiebrudalni, mindenféle, ám ma még a radikál-liberalizmus fenyegetőzései és sirámai miatt szóba sem jöhető módszerekkel, a saját területeiről? Akkor itt, a Nyugat KÖZVETLEN előszobájában nem változik meg semminek sem az aránya, szerinted?

A vallási arányok pedig BŐVEN meg fognak változni a dekrisztianizáció 45+26 éves áldásos tevékenysége következtében előállott spirituális űrt a kőkemény, vadhitű iszlamisták igen szépen ki tudják tölteni, lásd megint a "művelt" Nyugatot, ahol képesek több száz éves keresztény műemlék templomokat, szakrális tereket felajánlani a számukra, maguk a HAGYOMÁNYOS EGYHÁZAK, főleg persze protestánsok ...

kübli 2016.09.21. 11:08:26

@Zsoltbacsi: 18.000 ember, aki , ha akarja , módjában áll támogatnia akár a terrorzmust is, kevesebb veszélyt jelent, mint 1500 nem kőgazdag menekült. Érdekes logika. Én inkább úgy látom, hogy arról van szó, hogy csak azt veszik emberszámba, akinek sok a pénze.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 11:10:32

@kübli:
Ha valaki tamogatni akarja, akkor ahhoz ide se kell jonnie. Ott van peldaul a bitcoin, vagy a western union. Bocs, de ez nagyon gyenge erv volt.

kübli 2016.09.21. 11:14:20

@ekszvájzed: Úgy látom, ti élvezitek, hogy egymást paráztatjátok a különféle agyament vízióitokkal és utána azt játszátok, hogy ki ijedt meg jobban a titokzatos idegenektől. Érdekes hobbi, de engem ez nem vonz.

kübli 2016.09.21. 11:17:03

hát persze, a terrorcselekményeket és különböző diktatúrákat szabályosan kitöltött csekkfüzetekkel szokták támogatni. Amúgy pedig ne reszkess már ennyire, béke van!

Zsoltbacsi 2016.09.21. 11:24:51

@kübli:
Akkor olvass egy picit vissza, tegnap ejjel raktam be ide a hivatalos nemet statisztikakat. Nem a "patas orban", meg "habonymedia", hanem a migranssimogato nemet rendorseg adatait.
TAVALY A BEERKEZETT MIGRANSOK KOZUL MINDEN MASODIK SZEMBE KERULT A TORVENNYEL!!!!
De igazad van, nalunk is hatott az agymosas. Ugye ez szokott meg lenni a masik "ervetek". Hat akkor nezzetek mar meg barmelyik kulfoldi ujsag cimlapjat, ott mik vannak a hirekben a vezeto helyeken. Ja megsem, nem nezitek meg, mert akkor nem lehetne orbanozni!

Zsoltbacsi 2016.09.21. 11:26:34

@kübli:
"hát persze, a terrorcselekményeket és különböző diktatúrákat szabályosan kitöltött csekkfüzetekkel szokták támogatni. "

Bocsanat, de nem epp a te erved volt az, hogy a 18 000 ember milyen faszan tudja itt penzelni a terroristakat? Nem en irtam, hanem te!

Szerintem egyezzunk meg abban, hogy aki komolyan akarja tamogatni az "ugyet", az megtalalja a modjat.

2016.09.21. 11:27:38

@kübli:

Engem meg a saria törvénykezés, a dzsihádizmus és a no-go zónák nem vonzanak.

Nincs ebben semmi titokzatosság, láthatsz-hallhatsz-olvashatsz az iszlám világról és vadhajtásairól, nyugati-féltekei térnyeréséről, nap mint nap. Akár fotókkal is illusztrálva, hogy miként viselkednek, otthon és nekik idegen országban egyaránt.

Nem kell hozzá még a magyar kormány sajtója és plakátjai sem.

Én e plakátok előtt sem kívántam, a hátam közepére ezeket, te is csak szépen kívánd a saját hátad közepére, és ne másokéra akkor. Van ennek a szerencsétlen, tönkrenyomorított, kifosztott országnak már éppen elég baja, őnélkülük is.

Egyébként meg igazán eldönthetnétek már végre, hogy a Zorbány a sz@r inkább, vagy a Zidegen a szép inkább, mert eléggé ingatag az a kétláb, amin a nemes és szuperemberséges eszmétek áll. Valahogy ti se tudjátok eldönteni, egy darabig, hogy bizonyos vitapartnereknél melyik játszik inkább :)

Az se zavarjon ám, hogy te egy szintre kerülsz velük, a csodálatos, s általad töviről-hegyire alaposan kiismert, véled testi-lelki egytesvér, s olyannyira ide vágyott és ide hiányolt idegenekkel, ha őket pártolod ... :)

Chris Lamb 2016.09.21. 11:55:22

@Jankove: Thürmer Gyulának óriási adu ászt adott a kezébe a "baloldali" libsi ellenzék a kvóta népszavazás miatt. 2018-ig van ideje arra hogy a normális balos szavazókat elszipkázza tőlük és bejussanak a parlamentbe ezáltal kiszorítva a hibbant gittegylet tömörülést. De csak akkor ha leszoknak a kádári nosztalgiáról és az észak korea imádatról! Ugyanis azzal hogy a ballibsik megtették azt a szívességet hogy belesétáltak abba a csapdába amit az Orbán felállított nekik a kvóta ügy kapcsán,keletkezett némi zavar a baloldali szavazók fejében. Ugyanis igaz hogy utálják az ország miniszterelnökét de attól is hidegrázásuk van hogy az országot a hazájukat teletömjék migráncsokkal. Lehet hogy hihetetlen dolog de a balosok között is lehetnek hazafiak. Nemcsak a fidesz és a jobbik szimpatizánsok között. És ha ügyes a Munkáspárt akkor megszerzi ezen szavazókat. Ismétlem csak akkor ha a két hülye dologról letesznek.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 11:58:10

@kübli:
"mint 1500 nem kőgazdag menekült"

Ez a masik oriasi hazugsagotok.
MINDEN politikus azt mondja, hogy allando felso hatar nelkuli kvota lesz. Martin Schulz nem vadolhato egyaltalan jobboldalissaggal, vagy Juncker szovivoje se. Hallgasd meg, miket nyilatkoztak.
Szoval az 1500 mar megdolt.

De ha megsem hiszed el, akkor nezd meg a jogszabalyokat, es fel fogod fedezni, hogy kotelezo lesz a befogadottaknak engedni a csaladegyesitest. Azt a csaladegyesitest, aminek a koret epp a mult heten bovitettek ki. Tehat ha menedekjogot adsz valakinek, akkor utana koteles leszel ugyanezt megadni az egesz csaladjanak is, raadasul a mult het ota a testvereinek is. Nezd meg az ensz demografiai adatait, atlagosan 6 gyereke van egy afrikai nonek, hozzajon a 2 szuloje, ha elnek, az osszes testvere,stb. Na igy lesz egy magyar viszonyok kozott nagy varosnyi, az allitolagos 1294bol....

InteriorLulu 2016.09.21. 12:20:25

@Zsoltbacsi:
Érdekes, ám éppúgy zavaró is, hogy miért lehetnek számottevő különbségek a teáltalad és az énáltalam belinkelt PKS-táblázatok számai között. Nem tudom egyébként. Az "enyém" ugyan sajnos nem részletezi, kikből állnak a gyanúsított "bevándorlók" (Zuwanderer), ám négy táblázaton keresztül is következetesen 114.238-ra teszi a számukat. A "tiéd", pontosabban csak az utólag szemléltetésnek szánt összegző táblázat (erre később még visszatérek) ugyanőket 463.889-re teszi, és amúgy őket tartja annak:
- engedély nélkül ott-tartózkodók (7-es oszlop),
- menedékkérők (14-es),
- elutasítottak (18-as),
- polgárháborús menekültek (19-es).
Több mint négyszeres a különbség a kétféle statisztika Zuwanderer-jei között. Az egyikből a nemi bűncselekményekre vonatkozóan kb. 5 % jön ki, a másikból 9-12 %. Nem mindegy, még akkor sem ha el is fogadható, hogy a német bűnügyi statisztikák alapján a frissen bevándoroltak között a társadalmon belüli részarányukhoz képest az átlagnál magasabb pl. a nemi bűncselekmények (-kel gyanúsítottak) aránya.

Merthogy ugye ezek az adatok mind bűntettek (és szabálysértések) elkövetésével gyanúsítható bevándorlókra (tatverdächtige Zuwanderer) vonatkoznak, nem pedig elkövetőkre vagy tettesekre. És pontosan tudható, hogy Németországban is, mint valószínűleg a világon mindenütt bizonyos bűncselekmények, szabálysértések, vétségek esetében a hatóságok sokkal könnyebben vádolnak meg a társadalom peremén bármilyen oknál fogva élőket, és/vagy valamely demográfiai jellemzőjükkel a többségtől elütőket, mint a többséghez tartozókat.
Továbbá pontosan tudható az is, hogy a bizonyított bűntetteket, köztük a nemi bűncselekményeket a bevándorlók jelentős részben a befogadó állomásokon követik el, ahol az összezártság, a kulturális és vallási különbségek törvényszerűen szülnek nem kevés konfliktust...

Szóval érdemes óvatosan bánni ezekkel a statisztikákkal, és pláne a belőlük ész nélkül levont következtetésekkel, mert nagyon félrevihetnek. Én a helyedben nem írnék ilyeneket hogy "nemetorszagban az osszes gyanusitott 26 szazaleka migrans volt. Azaz 26x gyakrabban bunoznek mint az aranyuk a nepessegben", és nem azért mert az arány amúgy 19,6 a 26 % helyett (a két abszolút érték egymáshoz való valós aránya, helló!); vagy hogy "az atlagos migrans minimum 5x annyi not eroszakol meg, mint az atlagos europai". Azért nem kéne, mert nem tudod ezeket bizonyítani, ezek a kijelentések egyszerűen nem igazak. Az ilyen nyers adatokból érvényes és pláne messzemenő következtetésekre alkalmas megállapításokhoz minimum megfelelő szakértelem kell. (Nem is szólva az ilyenről, hogy "...menekultek: 0,46 millio az 1 milliobol. Erre irtam az elobb, hogy gyakorlatilag minden masodik elkovetett valamit." Itt már szerintem erősen húzogattam felfelé a szemöldököm...).
És mindez még akkor is igaz, ha el is fogadható, hogy az Amnesty blogjának általad idézett megállapítása csúsztat és túlzottan leegyszerűsít. Ebből egyébként nyilvánvalóan nem következik az, hogy bármi más amit írnak-mondanak, ne lenne akár az utolsó vesszőig pontos és megalapozott. Függetlenül attól, hogy mondjuk te hogyan vélekedsz erről.

És visszatérve a két szemléltető-összegző táblázatra, valamint a szemléltető grafikonra: az előbbi esetében messziről ordít, hogy a két keretes összegzést valaki, akinek köze nem volt a PKS-táblázathoz, manipulatív szándékkal utólag szerkesztette be - jobb híján így nevezem - az "enyém"-táblázatokhoz. (Nyilván nem te, tökmindegy, ki). A grafikon nem kevésbé durva, csak másképp: alul a példa (Beispiel) teljesen értelmetlen, az oszlopdiagrammok szintúgy azok, mégha a számok-arányok stimmelnek is. Borzasztóan amatőr az egész.

kübli 2016.09.21. 13:11:56

@ekszvájzed: szívesen kerülök velük egy szintre, mintsem a magadfajtával azonosítsanak. Olyannal nem szeretnék semmilyen közösséget, aki attól érzi magát macsónak, hogy érzéketlen, lelketlen paraszt. Kíváncsi lennék, ha egyszer úgy alakulna, hogy a bűnökért majd felelni is kell, akkor is baj volna-e , ha vele szemben liberális elvek alapján járnak el? Vagy nagy pofával követelnéd , hogy a kegyetlen és igazságtalan megtorlást? Szerintem ott nyüszítenétek a sarokban a liberalizmusért könyörögve. Ennyit a nagymagyar, népmegmentő meséről. Szánalmas, kis sunyi, számító csürhe. Agyhalott , lúzer társaság. További jó parázást!

kübli 2016.09.21. 13:15:04

@Zsoltbacsi: jaj, tényleg, mindmeghalunk azonnal, ha nem szavazunk kötelező jelleggel nemmel, egy nem létező marhaságra. Jajjajjaj!!! Komolyan mondom, kiscsajok nem sírnak ennyit.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 14:00:31

@InteriorLulu:
Koszonom a hosszu es kimerito valaszt! Szerintem valahogy igy kene az osszes vitanak zajlania, mindket felnek fel kene merni, hogy az anyazas nem vezet semmire!
Igyekszem reagalni a felteveseidre:

"Érdekes, ám éppúgy zavaró is, hogy miért lehetnek számottevő különbségek a teáltalad és az énáltalam belinkelt PKS-táblázatok számai között. Nem tudom egyébként."

Erre konkretan tudok valaszolni. Most ha nem haragszol nem keresem elo neked, de a pks es a bka oldalan is van "jelmagyarazat", pontosabban konkretan definialjak minden csoportra, hogy pontosan kiket is ertenek alatta. Namarmost, a "te" tablazatodban azert kisebbek a szamok, mert vannak olyan elkovetok, akiket nem szamol "menekultnek", mig az "enyem" igen. Ha nem haragszol, mostantol elhagyom az idezojeleket. Szoval ilyenek peldaul azok, akiknek elutasitottak idokozben a menekult igenyet, de nem toloncoltak ki oket. Vagy peldaul ebbe a korbe tartoznak azok is, akik tobb orszagban beadtak az igenyuket, es mivel ugye nemetorszag a "vegallomas" ezert az tobbi igenyles idoben megelozte azt,es az ilyen embereket sokszor nem menekultnek tekintik, hanem "sima" kulfoldi allampolgarnak.
Es epp ebben az esetben jon elo (tobbek kozott) az az eset is, amit mar emlitettem, hogy a valosag meg rosszabb, mert ilyenkor az ugyintezore van bizva, hogy beXeli-e a menekult rubrikat az adatlapon, vagy hagyja a fenebe, es marad az elkoveto egyszeru kulfoldi.

"Merthogy ugye ezek az adatok mind bűntettek (és szabálysértések) elkövetésével gyanúsítható bevándorlókra (tatverdächtige Zuwanderer) vonatkoznak, nem pedig elkövetőkre vagy tettesekre. "

Ez igaz, de tegyuk gyorsan hozza, hogy a nemetek kozott is "csak" gyanusitottak vannak. Szerintem teljesen fair az osszehasonlitas, almat hasonlitanak az almaval. Az lenne a felhaborito, hogyha a merleg egyik serpenyojeben a gyanusitottak, a masikban meg az eliteltek lennenek. De ez itt szoba se johet.
Egyebkent meg egy birosagi eljaras ott is evekig eltart, ezert abbol az adatokbol fozunk, ami van. Es ide tartozik meg valami, de azt a kovetkezo reszben taglalom.

"És pontosan tudható, hogy Németországban is, mint valószínűleg a világon mindenütt bizonyos bűncselekmények, szabálysértések, vétségek esetében a hatóságok sokkal könnyebben vádolnak meg a társadalom peremén bármilyen oknál fogva élőket, és/vagy valamely demográfiai jellemzőjükkel a többségtől elütőket, mint a többséghez tartozókat."
Remelem ezt nem komolyan gondoltad. Illetve lehet hogy a vilag rengeteg orszagaban igaz a mondatod, talan meg magyarorszagon is, de pont nemetorszagban es pont a migransokkal szemben nem!
Mondhatnam, hogy nezd meg a kolni esemenyeket, hogy probaltak elbagatellizalni. Nezd meg a parlamenti kepviselo asszony esetet, amikor fel evbe tellett mire bevallotta, hogy nem 3 nemet eroszakolta meg, hanem 3 kulfoldi (mint utobb kiderult, eritreaiak)
De nezd meg a birosagi tudositasokat, hogy mit kap buntetesul egy atlag migrans szatir (megsugom 10-12 ora kozmunkat),es mit kapnal te vagy en. Ezenkivul mar emlitettem,hogy ausztriaban (ez is hivatalos adat) 30 szazalek vallotta magat diplomasnak, es az ellenorzes vegere kiderult, hogy a valos szam 0,5%. Itt is biztos lehetsz, hogy engem vagy teged ugy lecsuknanak kozokirathamisitasert....
De azt is megnezheted magyarorszagon, hogy mi tortenik egy buszon ha a bliccelo cigany (semmi) vagy magyar (megbuntet az ellenor). Ugye nalunk is ha barmiert meg akarnak buntetni egy ciganyt, rogton azzal jon, hogy kirekeszto a birosag, es biztos azert vegzaljak, mert cigany, meg veletlenul se azert, mert peldaul lopott. Na ott is ugyanez megy. Peldasan ki vannak oktatva a jogaikkal kapcsolatban, kotelesseguk persze semmi...

Folyt kov

2016.09.21. 14:04:19

@kübli:

Tudod mit: tojok rád. Olvasd el, amit följebb írogattam, és rágd át huszonötször, mert aki ebből nem ért, az tényleg nem éri meg a vitát. Mindenesetre törpe minoritás vagy, és az ún. "emberségedet" a vécén húzhatod le. Felőlem ... :)

Amíg ezt az országot, ezt a népet nem becsülöd meg, és nem ennek a népnek a békéjét, nyugalmát, jólétét akarod, bántatlanul, háborítatlanul, elnyomás és sarcolás, mindenféle dolognak a rájuk kényszerítése nélkül,

addig elmehetsz a bús francba, a többi rózsaszín cukorhabos, szivárványos gonosz idiótával együtt, akiknél még egy óvodás is tisztábban látja, ki az emberséges, és ki nem, a mirgánycsok és a belőlük nem kérők között.

Amúgy meg biztos igazad van, és biztos én vagyok a gonosz, ha nem akarom azt a borzalmat ide, amit ezek ide hoznak. Meséld el, mi szép és jó jön távoli idegenből való Megváltóink áldott kezéből, ó, mondd ... Hogy mit adnak ők nekünk, bár szerintem kevesebbet, mint a lómaiak a JNF számára ... :)

Zsoltbacsi 2016.09.21. 14:07:52

@InteriorLulu:

", ám négy táblázaton keresztül is következetesen 114.238-ra teszi a számukat. A "tiéd", pontosabban csak az utólag szemléltetésnek szánt összegző táblázat (erre később még visszatérek) ugyanőket 463.889-re teszi, és amúgy őket tartja annak"

Amit ehhez irok, az az osszes konkret szamolasi reszhez hozzaertheted. Nezd meg az en tablazatomat, abban is pont ez a 114 ezer szerepel. Es hogy hogy lesz ebbol 463 ezer? Pontosan 1 cellaval arrebb (jobbra) megkapod a valaszt. Abban a cellaban 336ezer az ertek, ha ezt hozzaadod a 114ezerhez, mar meg is van a kb 463 ezer. Hoppa, ismet megvan a kulonbseg a te es az en adataim kozott (amit az elso bekezdesben taglaltam)!

"Továbbá pontosan tudható az is, hogy a bizonyított bűntetteket, köztük a nemi bűncselekményeket a bevándorlók jelentős részben a befogadó állomásokon követik el, ahol az összezártság, a kulturális és vallási különbségek törvényszerűen szülnek nem kevés konfliktust..."
Csak kerdesek:
Ezt mire alapozva irod? Csak mert en biztos vagyok benne, hogy max 10% tortenik a befogado allomason. (szerintem a nemi eroszakokat, amik esetleg a befogadon tortennek, azokat "hazon belul" intezik)
De a bun fajtak tobbsegenel logikailag is kizarhato ez az erveles. Nem tudom, hogy kovethetne el valaki mondjuk egy bolti lopast, lakasbetorest, fegyveres rablast, uszodai nemi eroszakot egy befogado allomason.
A masik meg, pont ezert ellenzem en a betelepitesuket, mert pontosan ezeket a vallasi es kulturalis haborukat importaljak magukkal ide. Evtizedek ota mindennaposak nemetorszagban a torok-kurd osszecsapasok, gyorsan hozzunk meg nehany ilyet ide, nehogy barmikor is beke legyen. Gratulalok! Tudod, az a baj, hogy azert van ott naluk haboru, mert ki kell mondani, hogy igeny van ra! Engem, vagy teged miert nem lehet fellazitani? Na jo, a te nevedben nem tudok nyilatkozni, de nekem akarhanyszor is mondhatjak, hogy X nep milyen alavalo, azzal meg nem fogok rogton vasvillat ragadni. MArpedig naluk ez megy.
De mondhatnam azt is, hogy ugye minket naciznak az ilyen olyan zugszervezetek (peldaul az AI,TASZ,Migration Aid), de peldaul a ciganygyilkossagokat nalunk mindenki elitelte, meg a jobbikos hardcore rajongok 90 szazaleka is! Ott meg a tobbseg ha mashogy nem hallgatolagosan elturi es elnezi az ilyesmit. Nem tudom hallottad-e,de a Charlie Hebdo tamadas utan keszult egy angol felmeres, es az ottani muszlim lakossag 80 szazaleka egyetertett vele. Az volt a velemenyuk, hogy megerdemeltek a halalt! Ilyesmi a mi kulturkorunkben elkepzelhetetlen lenne.

Vissza a valaszhoz

"És mindez még akkor is igaz, ha el is fogadható, hogy az Amnesty blogjának általad idézett megállapítása csúsztat és túlzottan leegyszerűsít. Ebből egyébként nyilvánvalóan nem következik az, hogy bármi más amit írnak-mondanak, ne lenne akár az utolsó vesszőig pontos és megalapozott."

1: kicsit tegyuk felre az adatok kozotti kulonbseget. Nekem nem ferditesnek, hanem konkret hazugsagnak tunik. Te se reagaltal ra, pedig a legfontosabb kerdesem lett volna. Miert egy Nane cikkbol vezetik le a migransok bunosseget/artatlansagat? Ugye ott kezdenem, hogy koztudottan mindkettot ugyanazok penzelik, mar csak emiatt is problemas. De ha mar allitanak valamit, miert nem ott vizsgaljak, ahol elnek is migransok, miert itt magyarorszagon? Ennyi erovel en is magyarorszagon fogom elkezdeni vizsgalni a vadon elo oroszlanpopulaciot, es okosokat fogok rola irni. Szerinted rendben lesz?
2:Ez az egesz nemi eroszakos tema csak mellekszal, tobb ilyen adatokkal bizonyithato hazugsag van benne, ez csak egy kiragadott pelda. En egy szoval se mondtam, hogy mast nem tudnek ugyanilyen alaposaggal megcafolni. De megcsak nem is ez a lenyeg, hanem az, amit irtam is, hogy megis milyen jogon moderalnak es tiltanak ki? Tenyleg semmi extra nem volt a bejegyzesemben. Es tudod az a legidegesitobb nekem ebben, hogy ezek diktaturaznak, ezek probalnak kioktatni minket demokraciabol!!!! Talan eloszor a sajat hazuk tajan kene szetnezni.

"A grafikon nem kevésbé durva, csak másképp: alul a példa (Beispiel) teljesen értelmetlen, az oszlopdiagrammok szintúgy azok, mégha a számok-arányok stimmelnek is. Borzasztóan amatőr az egész. "

Konkretan melyik adata hazugsag?
Egyebkent van az en szamaim kozul is az egyiknek hibaja, de az a migransok javara tortent. Ugye az 5szoros es a 26szoros bantotta a szemedet. Kepzeld a valosag meg rosszabb, ugyanis ezek a szamok ugy "keszultek", hogy a migransok szamat aranyitottam az esetek beli aranyokhoz. Igenam, csak az egesz szamitas a kenyelem kedveert meg adatok hianyaban arra epul, hogy 1 millio migrans jott be nemetorszagba. Tehat azt feltetelezi hogy az osszes migrans mar januar elsejen az orszagban tartozkodott, es nem folyamatosan erkeztek.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 14:27:30

@kübli:
" jaj, tényleg, mindmeghalunk azonnal, ha nem szavazunk kötelező jelleggel nemmel"

En nem mondom senkinek se hogy kotelezo elmenni. De a demokracia szabalyai szerint csak annak van joga kritizalni es hoborogni, aki elmegy. Aki otthon marad, annak nem osztottak lapot.
Mellesleg hozzateszem, hogy a szocialistak is ezzel erveltek akkor, amikor epp nekik is erdekukben allt

"egy nem létező marhaságra"

Talan ha megnezned a vezeto unios burokratak nyilatkozatait...! Mondom ez a "nincs kvota" pont olyan hazugsaga a libsiknek, mint hogy ez "alproblema" meg "a terroristak repulovel jonnek" meg "olyan jol kepzettek mint az oslakosok"

kübli 2016.09.21. 14:29:24

@ekszvájzed: Szerintem a legnagyobb veszély abban rejlik, hogy a hozzád hasonlóan gondolkodók helyesnek tartják azt, hogy strómanok, kurvák és gengszterek zsákmányolják ki az országot, mert ők nem idegenek, hanem közülünk valók. És eltűrik, mint a birkák. Sőt, ha ezek kiadják, hogy most migránsozni kell, amíg ők lopnak, ti azonnal, logó nyelvvel eleget tesztek a parancsnak. Ők meg addig nyugodtan elvehetik a magyar családok és gyerekeik jövőjét, mert abban a hiszemben élnek, hogy amíg ti ott vagytok, megtehetik. Amit ti beszoptatok, azt úgy hívják, hogy tömegpszichózis. Ismeretlen, jövőbeli rémképekkel riogatnak és ti ahelyett, hogy megpróbálnátok személyes tapasztalatok és kommunikáció útján megismerni az ismeretlen, parancsszóra a gatyátokba fostok. Mert kizártnak tartom, hogy mondjuk beszélgettek 10 muszlim többségű országból jött emberrel és abból a fele azt mondta volna, hogy egyetért a terrorizmussal és fő céljának tekinti a saria törvények azonnali bevezetését Európába. Egy részük nem is muszlim. Felvilágosítalak, hogy Magyarországon sem mindenki keresztény! A velem beszélők többsége ugyanis éppen azért menekül a hazájából, mert mélységesen elítéli az erőszak minden formáját és békében szeretne élni a családjával. Ha ez a bűn és nem az, amit a magyar kormány művel mindenféle erkölcsi gátat mellőzve, akkor valóban annyira más az értékrendünk, hogy sosem fogjuk megérteni egymást. Sajnálom!

kübli 2016.09.21. 14:37:43

@Zsoltbacsi: annyira nem kötelező, hogy a fideszes polgármestereket már be is fenyítették, hogy súlyos következményei lesznek, ha a körzetük nem hozza az elvárt teljesítményt. Az, hogy egyéb pártok milyen gusztustalanságokat követtek el, még nem indok a megismétlésére. Orbánon kívül mindenki az ellenkezőjére "emlékszik" a V4 csúcson elhangzottakról. Úgy tűnik, hogy az egész világ összeállt ellene, mert olyan nagy formátumú politikus, hogy a kezében van az emberiség, sőt az egész univerzum jövője, ugye? Szerintem meg pont leszarják, hogy mit ugat ez a kis porba fingó, kis arrogáns tahó.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 14:45:11

@kübli:
Pont ezt mondtatok, amikor Faymann lenacizta es lefasiztazta. Dorzsoltetek a markotokat, hogy milyen jol megmondta a frankot! Mi is tortent utana? Ja igen, akkorat bukott mint az osztrak tortenelemben meg senki. Egy olyan partbol, ami a haboru ota, azaz az elmult 70 evben mindig az 1-2 hely valamelyiken vegzett, csinalt egy 10 szazalekos kis partocskat. Legyetek buszkek az osztrak libsiszocira!

V4: akarmennyire is hangsulyozza a szektAtv, akkora kulonbsegek nem voltak. Csak mas volt a hangsuly meg masok voltak az elvarasok. Vegulis elertek valamit? Tortent barmi erdemi is a jopofizason kivul?
Annyiban ossze lehet foglalni az eesemenyeket, hogy megegyeztek, hogy fel ev mulva folytatjak....

Zsoltbacsi 2016.09.21. 14:47:53

@kübli:
Ja es a legfontosabb:
Nyilvan visszafogottabb volt a V4 tobbi resztvevoje, de csak azert, mert ha megint megindul a csocselek gorogorszag iranyabol, mert erdogannak megint elgurul a gyogyszere, akkor nem ok lesznek a frontvonalban hanem mi! Na ezert teljesen ertheto hogy orbannak nagyobb elvarasai voltak es hogy neki (azaz neked es nekem) fontosabb lenne valami megallapodas, mint mondjuk egy lengyelnek vagy csehnek

2016.09.21. 15:27:41

@kübli:

Nem rájuk hallgatok, nem tudom, hogy olvasod azt, amit leírok, hogy hová kívánom ezt a bandát ... pamutka mellé, a fekáliába. Montam, hogy EGY felső tízerünk van, és nem kett, meg három, nem?

Egyszerűen az az igazi embertelenség, hogy országokat és népeket központi irányítással utasítgatják, és ezt egyesek szabadságként fogják fel ...

S ahelyett, hogy azon dolgoznának, hogy a "menekültek" országaiban legyen jobb, inkább rálőcsölik azokra, akiknek ettől tönkremegy a saját világuk? A maffiának az érdeke, hogy kinti megbízóit szolgálja, már ezt is mondtam.

kübli 2016.09.21. 15:33:29

@Zsoltbacsi: én inkább elszomorítónak tartom, hogy megint tért hódít a fasizmus. Nem tudok tapsikolni. Nem szeretném, ha eljönne az a pont, amikor már te sem.
Orbán azért bagatellizálta el a V4 csúcsot, mert nem akarja lebuktatni magát, hogy egy teljesen értelmét vesztett népszavazásra buzdítja a magyarokat, ezért inkább tovább hazudozik.
Egyébként, ha egy többmilliós tömeg egyszerre elindulna, szerinted azt meg tudná állítani egy kerítés? Illúziókban ringatod magad.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 15:49:25

@kübli:
Igazad van, hagyjuk csak az egeszet a fenebe, hagy jojjenek, majd csak lesz valami....
De ahhoz mit szolnal, ha senki se csinalt volna semmit (az olaszok es a spanyolok se), mindenki felrenezett volna, es most mondjuk 10-12 millio migrans lenne nemetorszagban (ezt mondjak a nemet kutatok)? Ne felejtsd el, hogy erosen felszallo tendenciat mutatott a bevandorlas uteme. Akkor bezzeg Orban lenne a hibas, hogy miert nem allitotta meg oket, bezzeg schengen...

A masik meg, de azt hiszem ezt is irtam, hogy Orban a fasiszta, Ja...
O legalabb meghallgatja a nepet, nezd meg a nagyobb europai orszagokat, foleg azokat ahol libbant vezetes van/volt.
Hollandia es irorszag: nepszavazas volt az ujran partneri szerzodesrol. Mindket helyen nagy aranyban elutasitotta a nep, aztan a parlament megis megszavazta, mert csak
Nemetorszag: az osszes kozvelemenykutatas azt mutatja, hogy az emberek 6 szazaleka ert egyet Merkellel, 82 szazalek szerint teljesen hibas, es csak a maradek 12% bizonytalan, illetve isis a velemenye. Merkel attol meg folytatja.
Olaszorszag: minden kozvelemenykutatasban es az osszes idokozi valasztason hatalmas vereeseget szenvednek a szocik, minden kutato 10 szazalekra teszi az eselyet hogy MAtteo Renzi ujrazhat az oszi valasztasokon, megse csinal semmit.
Ausztria: Mar irtam Faymannt hogy elzavartak, utana nagyon csunyan elcsaltak a valasztasok masodik koret, megse valtoztatnak.
Az ugye megvan, hogy annak a tizedeert, amit ott megcsinaltak a libsik, ti miket horogtok. Csak 2 szam: 80 ezer levelszavazatot csaltak el, volt olyan valasztokor, ahol 164 %os volt a reszvetel, azaz 10 ezer szavazasra jogosult volt, es 16400 cedula volt az urnaban.

Persze ezek utan is az Orban a fasiszta, mindenrol o tehet. Sot, kepzeld el, biztos helyrol tudom, hogy az arab tavaszt is o szervezte szemelyesen. Persze csak azert hogy a mi agyunkat lehessen mosni, es diktatorkodhasson!

Komolytalan vagy

kübli 2016.09.21. 15:55:15

végre egy dologban egyet értünk. A végső megoldást én is abban látom, hogy a tömeges menekülés úgy állítható meg, hogy közös erővel élhetővé kéne tenni a hazájukat. De mint a mellékelt ábra mutatja, ez korántsem olyan egyszerű, amíg az ott fegyveresen jelenlévő hatalmak ellentétesen érdekeltek.
Addig viszont nem ártana valamiféle egységes, emberséges, segítőkész hozzáállás a valóban rászorult egyének irányába. A gyűlölet nekik nem segítség. Ha már gyűlölni "muszáj", gyűlöljük azokat, akik ennek a haszonélvezői!

kübli 2016.09.21. 16:09:12

@Zsoltbacsi: " O legalabb meghallgatja a nepet" ez a nagyon gyenge vicc kategóriába / sem/ sorolható. Érdemi kérdésekről sosem lehet szavazni: Paks, Olimpia, boltbezárás stb. Az, hogy a többi párt mit csinált meg milyen szar, meg nincs egy normális ellenzéki párt vagy vezető sem ebben a tetves országban, kurvára nem azt jelenti számomra, hogy akkor ez a mostani szar jó lesz így, ücsörögjünk csak benne tovább. Mivel már évek óta ő rombolja az országot, szerintem teljesen természetes, hogy ő a felelős. Nem lehet a végtelenségig hátrafelé mutogatni. Az, hogy a fasizmus eszközeivel próbálkozik, az ő választása. Ha ez ennyire ciki neki / nektek/ éntőlem nevezhetjük bármi másnak, a tényeken sajnos nem változtat.

Zsoltbacsi 2016.09.21. 17:27:58

@kübli:
Mar megint vicces kedvedben vagy, es lokod nekem a ballibsi iget.
Paks: meg veletlenul se zavarjon, hogy az a szocik otlete volt, es 99 szazalekban azt csinaljak most meg, amit 2004ben az mszp kormany megszavazott. PErsze most ok ellenzik a leghangosabban, mintha nem az o eredeti otletuk lett volna! Ja persze, csak gyurcsotany legatyasitotta kozben az orszagot, es lekerult a napirendrol, most meg faj nekik, hogy valaki aki nem ok, megis megcsinalja
olimpia: ez meg nem biztos, varjuk meg a veget
boltbezaras: na latod, epp ez a kulonbseg Orban es a te favoritod a libsik kozott. Orban ranezett a kozvelemenykutatasi adatokra, es volt annyi esze, hogy visszavonja. Csak emlekeztetlek, hogy ugyanezek az adatok anno gyurcsanynak is a rendelkezesere alltak, csak annyi a kulonbseg, hogy neki nem volt annyi esze, hogy visszavonja a vizitdijas szavazast, pedig megtehette volna. Nem baj, o inkabb megrazta a pofonfat,es aztan alaallt. A masik ezzel kapcsolatos, hogy ugye azt jajgatja allandoan a ballibsi sajto, hogy mennyien eheznek, es mar 4 millio ember ehhalal szelen all. Ha ez igaz, akkor miert erolkodtek annyira, hogy kinyissak a boltot, ha nincs senki akinek lenne penze elkolteni. Remelem erzed az ellentmondast.

Szoval az elozo 2 peldabol is tisztan latszik, hogy ki a fasiszta (szocik+libsik) es ki nem az.
De ha akarsz meg valamit, akkor reagalok az irasod tobbi pontjara is:
Pontosan latszik a szavazasi adatokbol is, hogy mennyire fasiszta orban. Mig o minden valoszinuseg szerint most vasarnap is megkapna a 2/3ot, addig a te elvtarsaid ellebecolnak a 9-10 szazalek kornyeken. Es mielott az agymosassal jossz, nezd meg a nagy europai orszagokat, mindenutt elzavartak az ilyeneket, vagy el fogjak!
Ugye allitolag el vannak csalva valasztasok,persze csak azert, mert azt a szisztemat meg sehol se talaltak fel, ahol a harmadik helyezett nyerne....
Szoval savanyu a szolo....

kübli 2016.09.21. 18:15:52

@Zsoltbacsi: látom elég egyszerű a te világod: fekete és fehér. Kétféle ember létezik: aki löki az igét, a többi pedig mind Gyurcsányt szereti. Tudom, mindig mindenről a Gyurcsány tehet, ennyi év elteltével is. Hát persze. Talán Orbán elfuserált gyerekeit is ő csinálta, ugye?
"Orban ranezett a kozvelemenykutatasi adatokra, es volt annyi esze, hogy visszavonja." Végre rájöttem, hogy ezt szarkazmusnak szántad. Ez jó! Nagyon tetszik, ötletes! A többi nem olyan jó, de elmegy: "még nem biztos"," meglátjuk" stb. A cinikus megjegyzés a szegényekről nem vicces, picit sem. Hiába szántad annak. És szerinted a 4 millió emberen kívül, akik ugye levegőből táplálkoznak, a maradék majdnem 6 millió ne ugasson, hogy vasárnap is szeretne vásárolni?
Ragozhatjuk a hülyeséget és a kimosdatást bármeddig, de én továbbra is azt mondom: No racism!